Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

 

 

     József Attila: Kopogtatás nélkül

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.

 

A kancsóba friss vizet hozok be néked,

cipődet, mielőtt el mégy, letörlöm,

itt nem zavar bennünket senki,

görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

 

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,

ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,

melegben levehetsz nyakkendőt, gallért,

ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is,

hanem akkor hagy nékem is, én is örökké éhes vagyok.

 

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,

de gondold jól meg,

bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

 

 

 

Gondolatok az öregségről

A fáradt, öreg elme zakatol,

körben forog, ismétel szüntelen,

a múltak mély kútja fölé hajol,

hol békalencsés, zöld hínár terem.

Egy-egy emléket megragad, motyogja,

és újra kezdi tízszer is naponta,

mint vén malom,

mely már csak szelet őröl,

s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

 

Rettent a példa,

vigyáznom kell magamra,

minden elgondolt, kimondott szavamra,

s főként arra,

mit papírra vetek...

Érzem, tudom az ember gyöngeségét,

ezért mindig szemem előtt

a mérték...

Hibáimnak én nem kegyelmezek!

 

De te ne bántsd a vént,

te fiatal,

ha botlik is a lába vagy a nyelve.

Így jársz te is,

ha véget ér a dal...

És minden érdem immár elfeledve!

/Várnai Zseni/

 

 

VÁRNAI ZSENI (1890-1981):

Úgy megnőttél, szinte félek

 Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál,

engem ettél, engem ittál,

rám nevettél, nekem sírtál.

 

Mikor később nagyobb lettél,

mindig messzebb, messzebb mentél,

először csak a kiskertbe,

aztán a nagy idegenbe.

 

Ha itt vagy is, csak elnézel,

akkor is nem engem érzel,

nem anyádat, nem apádat,

valami más csillagtájat.

 

Úgy megnőttél, szinte félek,

már a válladig sem érek,

alig-alig hihetem már,

hogy ölbéli bubám voltál.

 

Én voltam-e óriási,

vagy Te lehettél parányi?

Sosem voltál nehéz nékem,

nem éreztem gyöngeségem.

 

Melletted most kicsiny lettem,

ágaskodik háta lelkem,

nőni akar, hogy elérjen,

hegyormodig hogy felérjen.

 

Húzol engem Te fölfelé

mint a napfény maga felé

fát, virágot, lombos ágat -

fölemeled az anyádat.

 

 

 

 

 

 Reviczky Gyula: Egyedül

Magány! Magány, téged szeretlek!

De csönded mégis fáj nekem,

Ha úgy magamban elmerengek,

S végig tekintek éltemen,

Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:

Egyedül, egyedül!

Azt hallom a zajos teremben:

Ezek közt senki sem szeret!

S hallom: nem ért itt senki engem!

Ha emberek közé megyek,

Szívem e hangtól sohse menekül:

Egyedül, egyedül!

Ott fészkel állandón szívembe'

Rossz álmival a bús magány,

S úgy megpanaszlok éjjelente

S kérdem: nincs hát sehol tanyám?

És könnyre könny lassan szemembe gyül:

Egyedül! Egyedül!

 

 

         Őri István: Álom-ének

Az álmok tengere furcsa szerzet

ott lélek léleknek üzenhet,

s szív vallhat szívnek szerelmet.

Ott minden - mi itt nem - lelhető

ott vagyunk Isten is - világot teremtő.

 

Az álmok világa furcsa szerzet

az álmokban virág vall virágnak szerelmet

az álmokban, ki van, mind angyalok

fejükön fénylő tündér-glória ragyog.

 

Az álmokban ritkán van szenvedés,

s ha fáj is, mit élsz - jön az ébredés.

Az álmokban zöld a fű, és minden vidám

az álmokban mindig süt a nap,

mint szép őszi délután,

amikor Ő jött feléd,

megfogtad szép kezét,

s azt hitted, mindez örök. -

 

Az álmokban így van mind -

a valóban mögöttünk az Élet sündörög.

De sebaj! Újra itt az éj,

csukd be szép szemed,

álmodj és remélj!

 

 

Egy gettóban talált gyermekvers 1944

 

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól!

De ma örülni fogok!

Mire jó szomorúnak lenni, mire jó?

Miért fúj a gonosz szél?

Miért kell keseregnem ma a holnap miatt?

Talán a holnap világos, a holnap jó, talán holnap sütni fog a nap

és nem lesz okom a szomorúságra.

Holnaptól leszek szomorú, holnaptól, de ma,

ma örülni fogok, és minden keserű napnak azt fogom mondani,

holnaptól leszek szomorú, ma nem!"

 

 

B. Radó Lili: Esti dal

 

Oly jó ilyenkor este már,

mikor az izzó nap leszáll

s a csillag csillog csak nekem.

Elgondolom az életem.

 

Ami elmúlt és ami lesz még,

mit rég megúntam s amit szeretnék,

messziről nézem és nyugodtan,

ami után egykor futottam.

 

Mire az izzó arc lehűl,

a szív is békés lesz belül.

Öröm, kétség oly messzi cseng

és jól esik az esti csend.

 

Jó így még egyszer szemlehúnyva

mindent végiggondolni újra,

a lélek könnyű, mint a pára

s csend van. Elalszunk nemsokára

 

 

A nagyurakhoz

 

Hogy nálatok özön a kincs, -

Való, hogy pénzetek tömérdek,

De könyvre, magyar könyvre, nincs

A milliókból egy fillértek!

 

Vörös kabátot ölttetek,

Talán azért, hogy példázzátok:

A haza testén, mely beteg,

Ti vagytok a létőrlő rákok.

 

Egész más a mi istenünk

S egészen más a ti istentek:

Mi mindig előre megyünk

S ti egyiránt csak hátra mentek.

 

Ne többet erről! Ezután

Ti balra és mi jobbra térünk.

Sok víz foly el még a Dunán

Vér is talán -, mig összeérünk.

 /Vajda János/

 

Reményik Sándor: Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,

Színeimet vissza a szivárványnak.

 

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,

Mosolygásom az őszi verőfénynek.

 

Sok sötét titkom rábízom a szélre,

Semmit se várva és semmit se kérve.

 

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:

Kétségeim az örvényekbe szórom.

 

A holtom után ne keressetek,

Leszek sehol - és mindenütt leszek.

 

 

Heltai Jenő: SZABADSÁG

Tudd meg: szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

a látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

 

Tudd meg: szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is, aki pőre.

 

Tudd meg: szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

és győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindég, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle.

Szabad akar maradni mindörökre.

 

 

 

Lovászy Károly: A négy fekete ló

Lovat akartam gyermekkoromban

Csak kérni kellett, hozták már nyomban.

Alighogy kértem már ott volt a ló,

Kicsike, mézeskalácsból való.

És én mégis sírva fakadtam:

"- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Később, mikor egy néhány év eltellett,

Nekem megint csak lovacska kellett.

Volt rajta nyereg gyeplő takaró

De ez sem kellett mert fából való;

És én újra sírva fakadtam :

- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Nagy sokára, mikor férfi lettem,

S a lovakat már el is felejtettem,

Akkor egy aranyos kocsival, ó,

Kapunkban állott négy igazi ló,

És én a kapuba szaladtam:

- Hisz egyszer én ép ilyen lovat akartam,

Egyszer én ép ilyen lovat akartam!"

 

Anyámért jöttek, kit úgy szerettem

S én ekkor újra kis gyermek lettem.

Mintha csak mondanám: Nézz oda, ó,

Milyen szép ez a négy fekete ló!"

S aztán megint sírva fakadtam :

- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,

Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

 

Szabó Lőrinc

 Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, az alatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

 

Én hozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

 

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

 

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

 

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

 

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

 

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

 

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

 

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

 

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

 

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

 

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

 

 

Pilinszky János: Mégis nehéz 

Anya, anya

ebben a sivatagban,

miért hagytál itt ebben a sivatagban?

 

Miért hagytál itt, hol minden oly kietlen,

és mindent, mégis oly kíváncsian

szemlélgetek?

 

Tudod, hogy hány kísértés,

a semmi és üresség késdobáló

hány és hány pokla leskel itt reám?

 

Persze a ruhák fodrát leeresztik,

a kelme megfakul, s a fű

beteríti az utakat.

 

Persze, persze, a feledés, az elmúlás -

de hol is hagytam abba? -

mégis élek,

mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

 

 

Kálnay Adél - Kérdés

Lehet-e jónak lenni

egy rossz világban,

sétálni télen

 kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra fácánra,

koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki,

kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért

hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba,

békét, nyugalmat,

szépséget akarni,

adni, adni,

mindig csak adni,

tökéletesre lelni

egy madár dalában...

Lehet-e jónak lenni

egy rossz világban?

 

Jékely Zoltán: HÁBORÚBÓL

Kérdezzétek csak meg a köveket:

akarták-é ezt a históriát?

Fagassátok a földet, az eget:

Kellett nekik ez az iszonyúság?

 

Vegyétek sorra az állatokat,

kikkel egy-földön élünk idelent:

akartak-é ily szörnyű dolgokat?

Legfeljebb a hiéna mond igent.

 

Fogjátok vallatóra a Napot,

szólíttasék a négy örök elem,

Míg mélyből-magasból ránk nem zokog

a lelketrázó, óriási NEM!

 

Csak néhány ember szegi fel fejét,

s habzó szájjal, dühöngő-esztelen

hörgi világgá vad feleletét:

"Igen, igen! Én akartam, Igen!"

 

 

   Jékely Zoltán: HAVAZÁS

                    

Hópihék, kavargó, pillanatnyi

emberi sorsok!

Mondjátok, ki boldog

közületek?

Ki földrehull, reátipornak;

az ereszen-maradt:

elolvad.

Felbukkanunk,

kavargunk jobbra-balra,

aztán fejünk a földrehajtva

visszahull újra ki-ki pornak

 

Heinrich Heine:

MEMENTO

a hajad oly fekete,
a ruhád oly fehér:
az ifjúság ígérete
az élettel felér.

Ó, csal az ember élete!
Ki tudja, mi nem ér?
Ruhád is lesz még fekete,
hajad is lesz fehér...


 

 

Babits Mihály:

A szökevény szerelem    

Annyi év, annyi év:

a szerelem tart-e még?

 

Azt hiszem, kedvesem,

ez már rég nem szerelem.

A szerelem meggyújtott,

meggyújtott és elfutott,

itt hagyott,

itt hagyott.

 

Mintha két szép fa ég

puszta környék közepén

és a lángjuk összecsap,

s most a két fa egy fa csak:

pirosak,

pirosak.

 

Nem is két fa, két olajkút

és a lángjuk összecsap -

mélyek, el nem alszanak.

A szerelem messze van már

és kacag,

és kacag.

 

Mit kell itt még szerelem,

kedvesem?

Úgy tudlak már csak szeretni

mint magamat szeretem,

égve s égetve, kegyetlen

 

s érzem, hogy kacag mögöttem

a szökevény szerelem.

        /Babits Mihály/

 

 

Áprily Lajos: Védekezés

Próbálgatom, tanulgatom,

Hogy ne szeresselek nagyon.

 

Félelmesek a viharok,

S én romló törzsű fa vagyok.

 

S minden nagy érzés új gyökér,

Mely földbe köt, ha mélyet ér.

 

Magam hullásra készítem,

gyökereimet gyengítem:

 

Ha a viharban dőlni kell,

fogódzás nélkül dőljek el.

 

 

Látomások

Dicsőséges mennyországot,

Szeplőtlent nem hiszek,

Arany utcák, díszes kapuk,

Mese az mind, gyermeteg.

 

A szégyenen már túl vagyok,

Nem is rejtem mosolyom,

De látok Poklot, s lángokat,

Hisz' a Föld az otthonom.

   /Robert E. Howard/

 

 

Kassák Lajos: Mindenkihez

Ne kövezzetek meg jó emberek,

ha egyszer rám találtok

nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.

Nem az vagyok én,

akinek ti láttok engem.

Árnyék és fény

izzó nyár és fagyos tél

egyformán eltakar, elöletek.

 

És íme, bevallom,

önmagam takarom el önmagam

nem miattam, hanem magamért,

mint az a gyermek, aki bújócskát játszik.

Csak akarnia kell és láthatatlanná válik

a házban ahol együtt él a családdal

vagy az utcákon, tereken

ahol az emberek tömegei sodródnak körülötte

azt hiszi, senki se látja

és játssza együgyű játékait

önmagával önmagának.

 

Így élek és is mintegy kiszakadtan a világból

s mégis mindenütt jelenvalón.

Egy szem vagyok a testvéri szeretet füzérében.

Szenvedve mindenkiért

és harcban mindenkiért,

de sosem mutogatva magam a fórumokon.

Olyan vagyok, ahogyan az elvetett magból kikeltem

és nem szégyenkezem miatta.

Tudom, jól tiszták a kezeim

nyelvem nem árulja, el barátaimat

nem felejtem el halottaimat,

s hogy ti másnak láttok engem, mint aki vagyok,

ám legyen,

csak arra kérlek, benneteket

jó emberek

ne kövezzetek meg, ha egyszer rámtaláltok

nyomasztó emlékeim és nyugtalan vágyaim bozótjában.

 

 

 

Reviczky Gyula: Jó lelkek

Vannak jó lelkek még a földön;

De elrejtőznek a világ elül.

A csacska hír hallgat felőlük,

Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

 

Éltük, szerény, csöndes, magános,

Dobszóval, vak lármával nem dicsért.

Erényüknek cégére nincsen;

Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.

 

Vásári zajt, hűhót kerülnek.

Nem lökdösődnek lármás utakon.

Lelkük zománcát féltve őrzik.

Amerre járnak, csend van s nyugalom.

 

A sorscsapási, szenvedések

Között értékük legszebben ragyog.

A rózsa is, ha eltiporják:

Akkor terjeszt legédesebb illatot.

 

Vannak jó lelkek még a földön!

Vigasztalásul vallom és hiszem.

Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,

és nem irigyli sorsuk' senki sem.

 

Rudyard Kipling     Ha...

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

 

ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol – s becsülöd a valót,

ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok,

 

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz,

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak Akaratod int: „Kitartani”,

 

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanatja

egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és – ami több – ember leszel, fiam.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

eoldal

(kendy, 2010.04.23 18:39)

Örömet szerezni a legjobb dolog. Igyekszem bőviteni a lapomat. Szíveesen látom máskor is.

Sirok

(Szabó Kata, 2010.04.23 17:10)

Kedves Katalin !
Köszönöm a csodálatos, megrázó, gyönyörű verseket,irásokat.Az Isten áldja meg érte, hogy másokat is megismertet velük.
Üdvözlettel Kata