Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                          

                         A büszke tölgyfa

Volt egyszer egy Köröskörül erdőben egy Sudár, fiatal tölgyfa. Kék ég felé nyújtózkodott, lombjain át arany napfényt szitálgatott, és erős gyökerével a föld minden erejét magába szívta. Ő volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős Ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.

 

- Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Szép koronám nem ilyenre termett. ::: Hess, Hess,,?

 

Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyen, és ha olykor egy-egy TudatLAN kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. Őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:

 

- Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!

 

A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Annak a duruzsolását hallgatta reggeltől estig. Lassan mindenki elkerülte. Már az őz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Igazán mondom, egyszer a saját szememmel láttam mellette kibújni egy gombát a földből, de Amint észrevette, hogy hol van, gyorsan kalapot emelt, és elgyalogolt máshova. Képzeljétek! ... már az árnyéka sem kellett senkinek! Egy darabig így is Megvolt a tölgyfa. Hanem idővel az Évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és - tetszett vagy nem tetszett! - Belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt.

 

Tavasz volt akkoriban. Minden fa boldogan érezte magában az új nedvek keringését, csak a tölgyfa állt rosszkedvűen, magányosan, szárazon. A féreg egyre jobban gyötörte.

 

- Ó, jaj nekem - sóhajtotta -, elpusztulok!

 

Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka. Tüstént abbahagyta fiacskái mosdatását.

 

- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? - Kérdezte sajnálkozva. - Mindjárt idehívom Harkály doktort!

- Nem kell! Nem kell! - Hadonászott a fa. - Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odúmba.

- Ugyan, mit képzelsz? - Csóválta a fejét a mókus, és azért is elfutott a harkályért.

 

Harkály doktor tüstént ott termett. Még pici, piros sapkáját sem vette le a fejéről. Nem sokat törődött a tölgyfa nyögésével. Végigkúszott rajta, körbekopogtatta, Azután egy helyen megállt, és erős csőrét mélyen a kérgébe ütötte.

 

- Megvagy, Ferge mihaszna!

 

Ügyesen kiemelte, és - volt nincs! - Már el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott:

 

- Jobban vagyok!

 

-Körös-körül ÖZÖK, leskelődtek mókusok, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki Őrült, Amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig Csodálkozva kérdezte:

 

- Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!

 

Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.

 

- Ó, te tölgyfa! ... Senki sem haragszik rád, Hanem te haragudtál az egész világra!

 

Harkály doktor hozzátette:

 

- Beteg voltál, de most már meggyógyulsz. Orvosságot is rendeltem: sok vidámságra, madárdalra van szükséged.

- Meglesz! Meglesz! - Kiáltották az állatok, és mindjárt körültáncolták. A Tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:

- Gyertek ide, hozzám!

 

Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

(Fésűs Éva: Az ezüsthegedű c. mesekönyve)

 

 

                                       Bárány

A bárányka alig jött a világra, észrevette, hogy az állatok között ő a leggyengébb. Állandóan torkában dobogott a szíve. Nagyon éreztem, hogy valami vadállat megtámadja. Nem tudta, hogyan fog megmenekülni.

Elmesélte bánatát a Teremtőnek.

Szeretnél kapni valamit, hogy megmenekülj?  kérdezte jóságosan a teremtő.

- Igen, jó lenne - volt a válasz.

- Megfelelne egy pár erős agyar?

 Akkor a friss füvet biztosan nem tudnám leharapni.

- Akkor két hegyes szarv, talán?

- Az sem, mert biztosan rosszra használnám őket.

- Vagy olyan méregfog, mint a kígyóé, hogy mérget Marjal az Ellenfél testébe?

- Szó sem lehet róla. Engem is gyűlölne mindenki.

- Talán akkor két erős pata?

- Az sem kell, mert lónak néznének.

- De mégis, valami csak kellene, hogy megsebezd, aki meg akar támadni?

- Megsebezni, én? Arra nem lennék képes. Inkább maradok olyannak, Amilyen vagyok.

 

 

                          A FODRÁSZNÁL

Egy férfi elment egy fodrászhoz, hogy levágassa a haját és a szakállát, ahogy

mindig is szokta. Lassan beszélgetésbe elegyedett egy borbéllyal, aki

foglalkozott vele. Sok mindenről beszéltek különböző témákon át.

Egyszer csak súrolták Isten kérdését. A borbély azt mondta:

- Nézze ember, én nem hiszek Isten létezésében, ahogy maga mondta.

- Miért mondja ezt? - Kérdezte a vendég.

- Nos, olyan egyszerű, csak ki kell menni az utcára, hogy az ember rájöjjön:

Isten nem létezik. Ó, mondja meg nekem, ha Isten létezne, lenne ennyi beteg

ember? Lennének elhagyott gyerekek? Ha Isten létezne, nem lenne sem kín, sem

szenvedés. Nem tudok elképzelni Istent, aki hagyná, hogy ilyenek

megtörténjenek.

A vendég elgondolkodott egy pillanatra, de nem Válaszolni akart, nehogy

szóváltásba keveredjen.

 

A borbély befejezte a munkát és a vendég távozott az üzletből. Alighogy

kilépett a fodrásztól, látott egy embert hosszú hajjal és szakállal (úgy

látszott régóta nem fogott ollót a kezébe és ápolatlannak tűnt). Ekkor a

vendég újra belépett a fodrászüzletbe és így szólt a borbélyhoz:

- Tudta? Borbélyok nem is léteznek.

- Hogyhogy nem léteznek? - Kérdezte a borbély. - Hát itt vagyok én és

Borbély vagyok.

- Nem! - Kiáltott fel a vendég. - Nem léteznek, mert ha léteznének, nem

lennének olyan hosszú hajú és szakállas emberek, akik ápolatlanok, mint az a

férfi az utcán.

- Á, borbélyok léteznek, csak annyi, hogy vannak emberek, akik nem mennek el

hozzájuk.

- Pontosan! - Hagyta rá a vendég. - Erről van szó. Isten létezik, annyi

csak, hogy vannak emberek, akik nem mennek hozzá és nem keresik Őt, és Ezért

van oly sok kín és szenvedés a világban.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Ez a tölgyfa Fekete István ?

(péter, 2014.09.09 17:55)

Ez a tölgyfa Fekete István

Re: Ez a tölgyfa Fekete István ?

(kendy, 2014.09.11 23:35)

Fésűs Éva: Az ezüsthegedű