Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


               Katona fiamnak /Várnai Zseni/

 

Katona fiamnak Én magzatom, szép katona fiam,

Szíve vérével ír neked anyád,

Mióta a császár kenyerét eszed,

Vörösbe fordult itthon a világ!

Most készülünk a döntő, nagy csatára,

S ti lesztek ellenünk majd a sereg,

Ha ráuszítnak önnön véreidre,

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

 

Az anyaföldnek most zsendül a méhe,

Már lesi az ásós, kapás hadat,

Hogy szűz ölébe termő magot hintsen,

Várja az erőt, mely életet ad,

Most megmérjük irdatlan, nagy erőnket,

S nem ringatnak majd kalászt a szelek,

A termő föld lesz a mi lázadásunk:

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

 

Fiam, ez öreg, reszkető sorokban

Én sírok, ki méhemben hordtalak,

Ki eggyé tettem éjet, napot, órát,

Hogy etesselek, hogy dajkáljalak,

Hús a húsomból, vér a véremből,

Hogy emelhetnél te akkor kezet,

Ha én zokogom, sikoltom feléd:

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

 

A Krisztusunk vagy, a mi Messiásunk,

A reménységünk, mindenünk: az élet!

Te döntöd el most a mi nagy sorunk,

A Te felzúdult, bús rabszolgavéred.

Borítson el a forradalmi mámor,

Ha hömpölyög a lázadó sereg,

Mint fölkorbácsolt, zúgó tengerár,

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

 

Most még csak háborog az óceán,

S a kevély hajót már tépi, dobálja,

Mi lesz, ha ős medréből kitör,

Ha úrrá lesz a tenger akarása,

Mi lesz, ha minden katonafiú

Szülőanyjától kap egy levelet,

Mely lázít, gyújt, vérbe borít:

Ne lőj fiam, mert én is ott leszek!

 

 

 

     Csodák csodája /Várnai Zseni/

Csodák csodája Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

 

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

 

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

 

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

 

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

 

VÁRNAI ZSENI (1890-1981):

Úgy megnőttél, szinte félek

 

 Amikor még piciny voltál,

olyan nagyon enyém voltál,

engem ettél, engem ittál,

rám nevettél, nekem sírtál.

 

Mikor később nagyobb lettél,

mindig messzebb, messzebb mentél,

először csak a kiskertbe,

aztán a nagy idegenbe.

 

Ha itt vagy is, csak elnézel,

akkor is nem engem érzel,

nem anyádat, nem apádat,

valami más csillagtájat.

 

Úgy megnőttél, szinte félek,

már a válladig sem érek,

alig-alig hihetem már,

hogy ölbéli bubám voltál.

 

Én voltam-e óriási,

vagy Te lehettél parányi?

Sosem voltál nehéz nékem,

nem éreztem gyöngeségem.

 

Melletted most kicsiny lettem,

ágaskodik háta lelkem,

nőni akar, hogy elérjen,

hegyormodig hogy felérjen.

 

Húzol engem Te fölfelé

mint a napfény maga felé

fát, virágot, lombos ágat -

fölemeled az anyádat.

 

 

Gondolatok az öregségről

A fáradt, öreg elme zakatol,

körben forog, ismétel szüntelen,

a múltak mély kútja fölé hajol,

hol békalencsés, zöld hínár terem.

Egy-egy emléket megragad, motyogja,

és újra kezdi tízszer is naponta,

mint vén malom,

mely már csak szelet őröl,

s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.

 

Rettent a példa,

vigyáznom kell magamra,

minden elgondolt, kimondott szavamra,

s főként arra,

mit papírra vetek...

Érzem, tudom az ember gyöngeségét,

ezért mindig szemem előtt

a mérték...

Hibáimnak én nem kegyelmezek!

 

De te ne bántsd a vént,

te fiatal,

ha botlik is a lába vagy a nyelve.

Így jársz te is,

ha véget ér a dal...

És minden érdem immár elfeledve!

/Várnai Zseni/

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.