Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép Made in Hungary,        érdemes elolvasni!

 Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in

 China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia)

 csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan) megszárította

 a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából

 (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait.

 Az órán a pontos időt (made in Switzerland) beállította a rádió (madein China)

 alapján majd beült az autójába (made in Germany). Este bekapcsolta tévéjét

 (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet...

 "Made in China" olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is

 Kínában csinálják. Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek,

 végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával félmaréknyi rizs értékű pénzt juttatunk az éhezőknek.  Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a környezetünkben.

 Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas Feri, miért akasztotta fel magát a

 gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan? Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van-e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik pár forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az

 kevesebbet fogyaszt. Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a

 varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a   kínaiban és a turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek olyat, amire nem azt írták, hogy London. Így aztán hamarosan  érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart konkurenciát saját magának.

 Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális

 munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát.

 Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni.

 Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal

 rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az

 embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból

 készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.

 Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a

 büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált

 büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az

 alamizsnánkat piára költi.

 Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntjük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a

 járgány nem megy?

 Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá

 az, hogy ez az egész mind-mind miattam van. Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a

 munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a

 szoba-konyhájához. Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom,

 nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Egy a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan. És hogy nekem ebből még hasznom is lenne. Nem meglepő, hiszen ezt a sok

 szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az

 országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen

 hasznos lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).

 Ezek után érdemes elgondolkodni azon, vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyiken ez olvasható:

 "Made in Hungary".

 

 Forrás: Bencés Diákszövetség Levelezőlista

 

 

 

    Értékes vagy!

 

A foltmanók kicsi, fából készült emberkék voltak. Mindannyian eli fafaragómester keze alól kerültek ki. A mester műhelye messze fent a hegyen állt, ahonnan szép kilátás nyílt a foltmanók kicsi falujára.

 

Mindegyik manó másmilyen volt. Egyiknek nagy volt az orra, egy másiknak a szája. Némelyek magasak voltak, mások pedig alacsonyak. Egyesek kalapot hordtak, míg mások kabátot viseltek. Azonban két dolog közös volt bennük: ugyanaz a Fafaragó készítette őket, és ugyanabban a faluban laktak.

 

A foltmanók egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak. Minden manónak volt egy doboza tele arany csillag matricával, és egy másik doboza tele szürke pontokkal. Naphosszat a falut jártak, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztgattak egymásra. A csinosak és jóvágásúak, akik szépen csiszoltak és fényesre festettek voltak, mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok bizony csak szürke pontra számíthattak ...

 

A tehetségesek is csillagot kaptak. Némelyikük könnyedén a feje fölé emelt hatalmas fa rudakat vagy átugrott magas dobozok fölött. Mások bonyolult szavakat használtak vagy gyönyörű dalokat énekelték. Őket mindenki elárasztotta csillaggal. Némely foltmanónak az egész testet csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, Amikor csillagot kaptak. Így aztán újabb és újabb dolgokat találták ki, hogy ismét kiérdemeljék egy csillagot. Mások viszont nem voltak olyan Ügyesek. Nekik mindig csak szürke pont jutott.

 

Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyot esett. Erre persze rögtön köre gyűltek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. Néha eséskor megkarcolta a testet. Ilyenkor újabb pontokkal halmozták el. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze még több pontot ragasztottak rá. Egy idő után olyan sok szürke pont lett rajta, hogy már az utcára sem mert kimenni. Érezte, hogy valamit megint elügyetlenkedik, Például elfelejt sapkát húzni, vagy belelép egy tócsába, és ezzel még több rossz pontot szerez. Sőt, néha már minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, hogy már Úgyis olyan sok van rajta.

 

Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egészen más volt, mint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerűen famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricákat - csak Azok egyszerűen nem maradtak meg rajta! Emiatt Némely manó felnézett rá, és ragasztott rá egy csillagot. De a csillag leesett! Mások lenézték, mert nem volt egy csillaga sem, és raktak rá egy szürke pontot. Ám az is leesett!

 

,, Én is ilyen akarok lenni! - Gondolta Pancsinelló .- Nem akarom, hogy mások jeleket rakjanak rám! "Megkérdezte a matrica nélküli famanót, hogyan lehetséges az, hogy neki nincs Egyetlen matricája sem.

 

,, Ó nem nagy ügy! - Válaszolta Lúcia. - Egyszerűen csak mindennap meglátogatom elit. "

 

,, Elit?: "

 

,, Igen, elit, egy fafaragót. Jót ücsörgök a műhelyében. "

 

,, De miért? "

 

,, Majd megtudod! Menj el hozzá, fel a hegyre! "Ezzel a matrica nélküli famanó megfordult és elment.

 

,, Szerinted egyáltalán szóba áll majd velem? "- Kiáltott utána Pancsinelló. De Lúcia ezt már nem hallotta meg. Pancsinelló Így aztán hazament. Leült az ablak ele, és nézte, hogyan rohangálnak ide-oda a Manók, csillagokat és szürke pontokat osztogatva egymásnak .,, Ez így nincs rendjén "- suttogta, és elhatározta hogy elmegy Élihez.

 

Felkapaszkodott a hegytetőre vezető keskeny ösvényen, és belépett a nagy műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán. A hokedli a feje búbjáig ért. Lábujjhegyre kellett állnia, hogy rálásson a munkapadra. A kalapács nyele olyan hosszú volt, mint az ő karja. Pancsinelló nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét.

 

,, Pancsinelló! "- Hallatszott egy mély, erős hang. Pancsinelló megállt.

 

,, Pancsinelló! Örülök, hogy látlak! Gyere közelebb, hadd nézlek meg! "Pancsinelló lassan megfordult, és ránézett a nagydarab, szakállas mesterre.

 

,, Te tudod a nevemet? "- Kérdezte a kis manó.

 

"Persze, hogy tudom! Én alkottalak!"

 

Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette a padra.

 

,, Hm ... - Szólalt meg a mester elgondolkozva, Miközben a szürke pontokat nézte. - Úgy látom gyűjtöttél néhány rossz pontot! "

 

,, Nem akartam, Eli! Tényleg nagyon próbáltam jó lenni! "

 

,, Gyermekem, előttem nem kell védekezned. Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók. "

 

,, Tényleg? "

 

,, Tényleg. És neked sem kellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontokat osztogassanak? Ők is ugyanolyan foltmanók, mint te. Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít, amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes manó vagy! "

 

Pancsinelló felnevetett.

 

,, Én, értékes?? Ugyan mitől? Nem tudok gyorsan járni. Nem tudok magasra ugrani. A festék repedezik rajtam. Mit számítok én neked? "

 

Eli Pancsinellóra nézett, rátette a kezét a kis favállakra, majd nagyon lassan így szólt:,, Az enyém vagy! Ezért vagy értékes nekem. "

 

Pancsinellóra még soha senki nem nézett így - Különösen nem az, aki alkotta őt. Nem is tudta, mit mondjon.

 

,, Minden nap vártam, hogy eljössz! "- Folytatta Éli.

 

,, Azért jöttem el, mert találkoztam valakivel, hasonlóan nem voltak matricák "- mondta Pancsinelló.

 

,, Tudom. Mesélt rólad. "

 

,, Rajta miért nem tapadnak meg a matricák? "

 

A Fafaragó nagyon kedvesen beszélt:,, Azért, mert elhatározta, hogy neki fontosabb az, amit én gondolok róla, mint az, amit mások. A matricák csak akkor ragadnak rád, ha hagyod. "

 

,, Micsoda?: "

 

,, A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban Bizol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted?: "

 

,, Hát, még nem nagyon ... "

 

Eli elmosolyodott. ,, Idővel majd megérted. Most még tele vagy szürke pontokkal. Egyelőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem. "

 

Eli letette Pancsinellót a Földre.

 

,, Ne felejtsd el - mondta, Miközben egy foltmanó elindult az ajtó felé -, hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! És én sohasem hibázom! "

 

Pancsinelló nem állt meg, de magába ezt gondolta:,, Azt hiszem, komolyan mondja! "

 

És Miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.

 

A FA.

 

Történt egyszer, hogy egy férfi a háza építésével megbízott egy mester embert.

A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült.

Az egyik nap váratlan nehézségek léptek fel. A mester embernek minden aznapra jött össze.

Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el,

majd munka közben áramszünet volt, aztán pedig még az eső is eleredt.

 

Ezek után a ház tulajdonos hazavitte a mester embert.

Amikor megérkeztek, a mester ember behívta a férfit, hogy bemutassa neki a családját.

A bejárati ajtó előtt állt egy kis fa, s amikor elhaladtak mellette,

a mester ember megállt pár pillanatra, s mindkét kezével megérintette az ágak hegyét.

Ezután tovább mentek.

A mester kinyitotta az ajtót, és sugárzó arccal, mosolyogva belépett,

megölelte két kisgyermekét és megcsókolta feleségét.

 

Végül a vendég látás után kikísérte "alkalmi sofőrét" az autóhoz.

Amikor elhaladtak a kis fa mellett, a férfi kíváncsian megkérdezte,

hogy mi volt az előbbi "szertartás" amint az imént látott.

- Á, igen. Ez valóban egy sajátos szertartás. - válaszolt mosolyogva.

 

- Ez a kis fa a probléma-fám! - folytatta.

- Tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom elkerülni munka közben a problémákat,

de egy valami biztos, ezek a gondok nem tartoznak az otthonomra,

a feleségemre és a két gyermekemre.

 

Így hát minden este, mielőtt belépek a házamba, felakasztom erre a fára a problémáimat.

Aztán reggel, újra fölveszem őket.

S amikor kijövök reggel, és ismét fölveszem, már közel sem emlékszem olyan sok bajra,

mint amennyit az előző este felakasztottam...

(ismeretlen)

 

 

 Wass Albert:   Testvér!

Valamit szeretnék mondani Neked.

Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak.

A világ, szép s az emberek jók.

A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér.

Akár a pestis vagy a nátha.

S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világot?

A Te világodat.

De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ.

Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi

amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered,

és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, mélyen átüti, fejét midőn a földből előbúvik.

Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van.

Előfordul, hogy erdőtűz támad s az avar tüzet fog és elég.

Elég a hóvirág is vele, az igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért?

Mert gyökere mélyebben volt, mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.

Így van ez veled is, testvér.

Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köre ácsoltál,

és ha tűz támad s rád dőlnek a Kontár tákolmány romjai:

Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág.

Mert nincsen Különbség, közted s a hóvirágok között abban a világban.

 

 

      Kép           Müller Péter-A szeretet mindent kibír

"A szeretet mindent kibír - egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk - és vége!? Vége, örökre?! Soha nem lesz többé?! - Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért, mert egyszerűen természetellenes. Az, hogy a testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet." Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul.

A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.

Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban - ha valóban szeretünk - nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben ... Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk."

 

 

/Vianney Szent János/

"Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha nem tartja többre magát embertársainál. Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon."

 

 

       

 

 

 

Kép  József Attila:  Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hogy melegednének az emberek.

 

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,

Csorbát, töröttet, s ami új, meg ép,

Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska!

S rászórni szórva mindent, ami szép.

 

Dalolna forró láng az égig róla

S kezén fogna mindenki földiét.

 

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,

Hisz zúzmarás a város, a berek .

Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni

És rakni, Adjon sok-sok meleget.

 

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,

Hogy fölengednének az emberek!

           /1922. november 12./

 

 

 

       Kép           Márai Sándor :A tapintatról és a gyöngédségről

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

 

 

Óbecsei István

Szeressétek az öregeket

 

 

 

Nagyon szépen kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

A reszkető Kezű ősz apákat,

A hajlott hátú jó anyákat ...

A ráncos és eres kezeket,

Az elszürkült sápadt szemeket ...

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

 

Simogassátok meg a deres fejeket,

Csókoljátok meg a ráncos kezeket.

Öleljétek meg az öregeket,

Adjatok nekik szeretetet.

Szenvedtek ők már eleget,

A vigasztalóik ti legyetek.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

 

Ne tegyetek őket szűk odúkba,

Ne rakjátok őket otthonokba.

Hallgassátok meg a panaszukat,

Enyhítsétek meg a bánatukat.

Legyen hozzájuk szép szavatok,

Legyen számukra mosolyotok.

Én nagyon kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

 

Ők is sokat küzdöttek értetek,

Amíg fölnevelkedtetek,

Fáradtak ők is eleget,

Hogy ti módosabbak legyetek.

Ők is elfogadtak titeket,

Mikor Isten közéjük ültetett.

Azért én kérlek titeket,

Szeressétek az öregeket.

 

Ha majd az örök szeretet

Elhívja őket közületek,

Ti foglaljátok el a helyüket,

Mert ti lesztek majd az öregek.

S mindazt, mit nekik tettetek,

Azt adják nektek a gyerekek.

Azért előre intelek titeket,

Szeressétek az öregeket.

 

 

                Müller Péter: Jóskönyvéből

"A mai ember azért alkalmatlan arra, hogy valódi, és tartós közösséget teremtsen, mert hiányzik A saját centruma. Minden napon, és minden órában más szeszély, vágy, ambíció, indulat, hangulat uralja. Egyik pillanatban vonz, a másikban taszít, a legtöbb szeret, majd gyűlöl, megbánt ma, holnap megbánja, s holnapután újra megbánt. Sokan vannak bennünk, csak hogy a sokhoz nem tudnak mások tartósan viszonyulni, mert ha közelednek hozzánk, nem tudják, ki az, aki éppen hatalmon van bennünk: a Szépség, vagy A Szörnyeteg?

Igyekezz olyan, lelkileg rokon társakat találni, akiket nemcsak a vonzás-taszítás, hanem valami központi "rendező" hozott össze. Közösség sokféle lehet. Az igazi közösségben képességeink felfokozódnak. S fordítva: beteg "közösségben" képességein lefokozódnak. De Bármennyire is beteg a világ, s Bármennyire is képtelenek vagyunk normális közösséget teremteni s fenntartani - meg kell próbálni, mert "egyedül nem megy"!

Csak ha magadat szereted, szerethetnek meg mások is.

Csak ha magadat megtaláltad, találhatnak meg mások is.

Az erőshöz szívesen csatlakoznak. A gyengétől ösztönösen menekül mindenki.

Emberek vagyunk, s ez azt jelenti, hogy nem tárgyként csapódunk össze egymással, de testben, lélekben, szellemben találkozunk.

Az igény, hogy tartozni akarok valahová, néha méltatlan helyzetbe kever. Ez nem a te színvonalad, nem a te közösséged! Ha köztük kell maradnod: légy tartózkodó. Ha nem: szaladj el, s varrd ki, míg elérkeznek a hozzád méltók! A jó kapcsolat az embert értékesebbé teszi. A rossz kapcsolat lehúzza.

Csak aki önként jön, az hozzád tartozik. "Ha nem tudsz szeretni - mondja Nietzsche - menjél tovább!"

Összetákolt kapcsolatban megmaradni nem lehet, mert nem visz sehova.

Egy kapcsolatban az, hogy a másikat nem látod tisztán: az illúziódat összetévesztetted a valósággal. "

 

 

                 Douglas Pagels:

100 dolog, amire mindig emlékezni kell, és 1, amit sosem szabad elfelejteni

 

"Akarod tudni gazdaggá mi tesz?

Akkor mindig tartsd a fejedben ezt:

az idő felbecsülhetetlen,

a barátságnak ára nincs,

az egészség vagyon,

a szeretet a kincs.

 

A jót tartsd számon, és törődj az álmaiddal,

tanulj a tapasztalatokból, oszd meg szerencséd,

hasznosan teljen a napod.

 

Egyszer majd visszanézve észrevesszük,

hogy ami fontos volt nekünk,

nem is pénzbe került."

"Soha.......

Ne akarj megérteni mindent, - nem mindenben munkál az értelem -,

ne rettegj a változtatástól, ha megteszed, gyümölcsöt is ne

ked terem.

Ne féljed a jövőt: örülj annak, ami ott van előtted.

Ne érezz önvádat a múlt miatt, tanulj belőle, és vesszen a bűntudat.

Ne félj, soha nem leszel egyedül, egy jó barát mindig kerül.

El ne feledd, amit elképzelsz, azt elérheted.

Ne hagyd el a szeretetet és a hitet - álmaid mindig legyenek."

 

 

 

 

" Ha bölcs vagy, megadod a holnapnak, és megadod magadnak, hogy a legjobb barát legyél.

Csak azt kell látni, hogy mit adnak neked barátaid, s hogy nélkülük inog a föld alattad. "

 

 

 

"Fenséges utazás az életed,

élvezd az ism

eretlent,

és keresd a felfedezést.

Még eltévedni is szabad,

bolyongj, élvezd, ami eléd akad,

mert könnyen meglehet,

hogy többé nem visz arra az utad.

Az élet nem teljesítendő feladat,

nem azért van, hogy csak végigrohand,

hanem öröm, kaland."

 

 

 

"Senki nem tud igazán örülni, ha nincs benne szeretet."

(Aquinói Szent Tamás)

 

"Csak mert valaki nem úgy szeret, ahogy te akarod, az még nem jelenti azt, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével."

(G. G. Márquez)

 

"Csak akik szívükben titkot hordanak, képesek megérezni szívünk titkait."

(Kahlil Gibran)

 

"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el."

 

 „Senkit nem kényszeríthetünk arra, hogy szeressen - senkit, hogy ne szeressen. Senki baján nem segíthetünk, ha képtelen a szeretetre.”

                    (Tatiosz)

 Kép

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Seregélyes

(Bori, 2010.05.20 14:49)

Gyönyörüek a versek