Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

  " A tegnap történelem, a holnap rejtély, a ma ajándék."

 

Lehetetlen - mondta a büszkeség.

Kockázatos - mondta a tapasztalat.

Képtelenség - mondta az ész.

Adj neki egy esélyt! - súgta a szív. 

   

„A világ tele van gyönyörűséggel, csak rajtad múlik, hogy ráakadjál ezekre az örömökre, melyek lépten-nyomon eléd kerülnek.  Egész egyszerű rájuk akadni: alkalmazkodónak kell lenni.”  (Jean Webster)

 

"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit – a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek". Márai Sándor: Füveskönyv

                                                                        

     

              „ MINDEN ÉLŐLÉNY, MÉG HA KISKUTYA IS,

            A MINDENSÉG KÖZÉPPONTJÁNAK ÉRZI MAGÁT”

                         Anatole France / Barátom könyve/

 

 

                         „Aki nem táncol velem az esőben,

                      nem lesz mellettem a viharban sem.

                      Aki pedig a viharban nincs mellettem,

                      arra nincs szükségem a napsütésben.”

 

 

                                   Szabó Lőrinc: 
           Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol

Úgy kéne már, hogy
enyhüljön bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
de mindenkitől féltem magamat,
szabadságomat, nem tudok örülni
fenntartás nélkül, és így születik meg
az önzésből a lelkifurdalás.
Félek tőled, akkor is, ha kívánlak,
szeretlek, s mégis mindig titkolom,
vágyom rád, s most is úgy hajlok föléd,
mintha ellenség volnál: óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd,
mert törvény véd, s mert zsarnokom lehetsz.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Nem nyúlok hozzád… Óh, micsoda jóság,
milyen tökéletes odaadás
kellene ahhoz, hogy boldog legyek,
és aki vagyok, mégis az maradjak!
Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentő, szent, jókedvű, igazi
önzetlenség…
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol…

                                                                

                Szabó Lőrinc: Mondják, hogy szép

 

Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
mondják, hogy égő bronzhaja a hajnal,
hogy csillagokat hordoz nagy szemében,
s hogy büszke és dacos és rá se nézne
oly csúnya, fekete fiúra, mint én.
Ő csak kacag, és sóvárogva nézik
gúnyos ajkát és álla keskeny ívét,
és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt,
és hogyha hallgat, nem tudják, hogy ő most
arra gondol, hogy tegnap hullt a harmat
s ránk hullt a harmat, őreá meg énrám,
s hogy tegnap, látva boldog heverésünk,
még a rigók is mind megrészegültek
s közel röpülve a májusi lomb közt
eszeveszett szerelmi dalba kezdtek

 

                          Szabó Lőrinc:

             Ma még csak zavaromat tudom                                           elmondani 

Nem tudok én okosan
beszélni veled, mert
a szép test nyugtalanít:
nem látlak annak, aki vagy,
nem az vagyok, aki voltam, és
sokszor a szó csak azért
fontos, mert amíg
akadozva másról
beszélsz, én már az eljövendő 

csókot látom a szádon. 


Mindenkinek érthetetlen 
a másik, - én tudom, hogy 
csak akkor enyém a gondolatod, 
ha te is enyém vagy, - óh, amíg 
külön vagyunk, nem elég bizalmas 
teljes szemérmét 
levetkőzni a lélek, 
de a testi szerelemben
összesimul és
játszva megérti az érthetetlent. 


Ne haragudj, kedves, de még
nem tudok okosan
beszélni veled, mert
túl-friss vagy nekem, és
még csak annak örülök,
hogy vagy, hogy élsz, és nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak érthetetlenül.

                         

                           Reviczky Gyula: Egyedül

Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek,
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:
Egyedül, egyedül!

Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szívem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!

Ott fészkel állandón szívembe'
Rossz álmival a bús magány,
S úgy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könnyre könny lassan szemembe gyül:
Egyedül! Egyedül!

 

Lovászy Károly: Négy fekete ló

 Lovat akartam gyermekkoromban
Csak kérni kellett, hozták már nyomban.
Alighogy kértem már ott volt a ló,
Kicsike, mézeskalácsból való.
És én mégis sírva fakadtam:
"- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

Később, mikor egy néhány év eltellett,
Nekem megint csak lovacska kellett.
Volt rajta nyereg gyeplő takaró
De ez sem kellett mert fából való;
És én újra sírva fakadtam :
- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam!"

Nagy sokára, mikor férfi lettem,
S a lovakat már el is felejtettem,
Akkor egy aranyos kocsival, ó,
Kapunkban állott négy igazi ló,
És én a kapuba szaladtam:
- Hisz egyszer én ép ilyen lovat akartam,
Egyszer én ép ilyen lovat akartam!"

Anyámért jöttek, kit úgy szerettem
S én ekkor újra kis gyermek lettem.
Mintha csak mondanám: Nézz oda, ó,
Milyen szép ez a négy fekete ló!"
S aztán megint sírva fakadtam :
- Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam!" 

 

 

                       Kéz, amely megtarthat

                            - Anya, apa, megyek haza!
Valamit még meg kell kérdeznem. Itt van a barátom, szeretném, ha velem jöhetne ő is hozzánk.

- Természetesen - válaszoltak a szülők. Szívesen látjuk őt is.

- Tudnotok kell még valamit - folytatta a fiú. Az én barátom súlyos sebesüléseket szerzett. Aknára lépett, elveszítette egyik kezét és lábát. Nincs neki hova menni és én nagyon örülnék, ha velünk lakhatna.

- Ez borzasztó fiam! Természetesen szívesen segítünk neki megfelelő lakást keresni.

- Nem, apa, anya. azt akarom, hogy velünk lakjon.

- Fiam - válaszolt az apa - nem tudod, mit kérsz tőlünk?! Valaki ilyen hátrányokkal óriási gondokat okozna nekünk.
Van egy életstílusunk. - Csak nem várod el tőlünk, hogy miatta azt csak úgy megváltoztassuk?
Gyere haza, de azt a srácot felejtsd el. Bizonyára, egyedül is képes lesz gondoskodni magáról.

A fiú letette a telefont és többé már nem jelentkezett.

Pár nap múlva a szülőket San Francisco rendőrségéről hívták és közölték velük a hírt, hogy a fiúk leugrott egy felhőkarcoló tetejéről és szörnyethalt.
A rendőrség öngyilkosságként zárta le az esetet.

A kétségbeesett szülők azonnal repülőre szálltak, hogy azonosítsák fiúk holttestét.

Felismerték őt és megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a fiúknak hiányzott az egyik keze és lába.

 

                        idezet_kepekkel_13.jpg

 

Heltai Jenő:  SZABADSÁG


Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
a látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
és győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle.
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
és lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
hogy abból jó testvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak.
Gyáva rab vagy.

 

 

                     „Ahová igazán érdemes eljutni,

                    oda nem vezet rövid és könnyű út,

                          mégis megéri nekivágni.”